Author: Obec Prsa

Perse néprajzi érdekességei

Perse a magyarországi néprajzkutatás egyik első helyszíne volt. A palóckutatás úttörője, Reguly Antal (1819-1858) legjelentősebb hazai -nógrádi, gömöri-  etnográfiai gyűjtőútja alkalmával  1857 őszén Persén is járt. Feljegyzést készített itt a lakóházról és a palóc nagycsaládról: „Egy  hadbul egy házban laknak Szabó János testvér fiaival, továbbá egynek fia is házas, tehát 6 házas pár. Ezeken kívül csak egy figyermek. Egész házbeli had 15 személy, fő gazda János mint a legöregebbik, fő gazdasszony annak felesége, a többi ház cseléd.”  

Megfigyelte az akkor még a szobában lévő kemencét is: „Vagyon lakó szoba széles 2 1/2, hosszú 4 öl (4,75 x 7,60 m) agyaggal ki tapasztva, kemence tűzpad. A kemence eleje köre mialatt van a tűz,  felette a kémény  2 1/2  láb (75 cm) magosságra  kezdődik fonva és  agyaggal kitapasztva, a padláson téglából … Háló komora 7 öl hosszú, 2 1/2 öl széles 7 ágy 1 gyerekágy a fal körül, minden ágyhoz 2 láda 1 szekrény, minden ágy felett kis fogas poharakkal, a falon képek. A szalma zsákon két-három derekaly négy nyistes vászonbul, ludtollal tömve, vánkosok és dunyhák. A  szoba és a háló kamra közt a kis kamra  hol a konyhára szükséges dolgok. A  háló komra után kőkamra vas ajtóval, melyben a gabonát tartják, azután ló istálló, ökör istálló, tehén istálló, továbbá mellék épület, pajta szérűvel, rakodó, melyben szalmástul bele rakják a gabonát. Sertés és lud ól, 5 ló, 2 csikó, 4 ökör, 3 tehén, 3 borju, 3 öreg disznó, 6 malacz, 16 telelt lud, 20 liba, 12 öreg tyuk…”

   A XIX. század közepén még sok faház állt a Palócfölden, egy ilyen  lakóépületet a szomszédos  Kurtányban írt le Reguly: „ház fala, boronafa (hasított fa egy fa derekában kettő) ez jön zsilipbe ez meg a talpfába van. Aztán bevakolják, be meszelik, a falra jönnek a vízvezető gerendák, melyek a zsilipeket öszve tartják, ezekre jönnek a keresztgerendák, melyekre a stablaló deszkák, melyek ismét sárral betapasztatnak (3 ujjnyira) … A keresztgerenda végibe bele vésődnek a szarufák, melyek a födelet képezik és a kakas ülő fa által meg erősitetnek. A szarufákat léczel öszvefoglalják  és úgy jön reá a zsup (szalma) vagy cserép tégla vagy zsindel.” Zsilipelt szerkezetűek voltak a legrégibb tárolóbútorok, az ácsolt ládák, szúszékok is.

    A faházakat a század végére felváltották a vályogházak, de a gazdasági épületeket továbbra is fából  készítették. Ennek az ősi építésmódnak az emlékét Persén megőrizte egy hatalmas pajta. A XIX.  század végi, XX. sz. eleji lakóházak a környék falvaihoz hasonlóan a hosszú telkek  utcai végére épültek. Ma is vannak még többlakásos, egy fedél alatt, több családnak otthont adott házak. A  leggyakoribb alaprajzi tagolódás: szoba – konyha – kamrák, istállók. A külső megjelenés a tetőformákban különbözik, itt is megtalálható a vidékre jellemző deszkavértes vízvetős tető, a négylejtésű kontyos tető és a falazott oromfalas nyeregtető. Tetőfedésre az 1800-as évek végétől, már a környékbeli téglagyárak termékét, a jellegzetes hódfarkú cserepet használták.

A vízvetős tető deszkavértjét fűrészelt mintákkal, leggyakrabban kereszttel díszítették. A falazott oromfalat különböző szellőzőablakok, a rendszerint kétablakos utcai homlokzatot vakolatdíszek tették  változatossá.  A 100 évnél idősebb házakban akad még „mestergerenda” is, amely a ház hossztengelyében a mennyezetgerendákat támasztotta alá. (Böszörményi István)

Templom és kultúrház

Perse építményei közül a legértékesebb az 1913-ban épült, neoromán Rózsafüzér királynéja katolikus templom, amely egy régebbi a 18. században épített templom helyén épült fel számos család anyagi támogatásával. Belsejét 1918-ban fejezték be, nagyobb javításokon 1946-ban esett át. Egyhajós, poligonális szentélyzáródású templom, kórusa falazott alapokon készült. Berendezése 1918-ból származik. Fő oltárán egy, a 18. század második feléből származó Szűz Mária szobor található. Tornya a bejárata felett áll, íves frízek díszítik. 

A templomépítés dokumentumainak nagyobbik részét a Községi Hivatalban őrzik.
Egyhajós templom, bejárai része felett toronnyal. A templomot tágas kert határolja.

A templomkertben álló Nepomuki Szt. János szobor a 19. század második feléből származik.

A templom előtti kertben kopjafa áll, melyet 1996. október 6-án, a honfoglalás 1100. évfordulójára rendezett millecentenáriumi ünnepség keretében avattak fel.  A rimaszombati Nagyferenc Katalin, fafaragó alkotása. A kopjafát Miklós István, losonci református lelkész áldotta meg. A hely azóta a falunapok és az alkalmi megemlékezések helyszínévé vált. Szomszédságában áll Községháza és Kultúrotthon közös épülete, melynek homlokzatát Bacskai Béla alkotása díszíti. A kultúrházat 1978. szeptember 28-án adták át. „Nehéz és göröngyös volt az út idáig, nem sikerült ez sem a Monarchiában, sem az első Csehszlovák Köztársaságban, pedig akkor községünk még körjegyzőséggel is rendelkezett” – hangzott el Nagy Dezső ünnepi beszédében. Felépítése 740 koronát vett igénybe. A kulturális programot a Csemadok Alapszervezet és a Szocialista Ifjúsági Szövetség biztosították.

A községi temető

A település első írásos említése 1439-ből származik. Valószínű, hogy ebben az időszakban  alakították ki a község első temetőjét is. A jóval korábbi időszakból származó, kelta, avara és magyar sírokat az innen kb. 1 km-re lévő területen tárták fel.

A község a 16. században két részből (Alsó- és Felsőperse) állt. 1554 és 1593 között török fennhatóság alatt volt, egy fél évszázaddal később katonai harcok során, 1655-ben teljesen elpusztult és 1670-ben épült újjá. 1725-ben lett ismét önálló község.

 A 18 században a Koháry majd a Coburg család tulajdonába tartozott. A településnek 1828-ban 237 lakosa volt. Népessége a 20 század első évtizedében érte el a csúcsát, 1910-ben még 450 éltek a községben, de a lakosok száma azután fokozatosan csökkent, 2001-ben 195, 2011-ben 197 lakosa volt, melyből 33 vallotta magát szlováknak.

Az addig elhanyagolt temető területét 1965-ben társadalmi munkában kitisztították, bekerítették, s egy új halottasházat is építettek benne.

A  községi temető legrégebbi, a 19. század első feléből származó,  homokkőből készült sírkövei a temető északi, a főúttal szomszédos részén találhatóak. A szép keresztben végződő sírkövek  nagyobbik része  a föld alatt van. Feliratuk nehezen olvasható.  

A temető talán legnevesebb sírja alatt a Coburg család tagja nyugszik. Az alig látható feliratát a községi hivatal kezdeményezésére a füleki  Kovács Péter Garp, festőművész, grafikus tette láthatóvá.  A sírban T. Nagymálásy Mórász Ágost, Coburg herceg uradalmi tiszttartója, az1848-as szabadságharc egyik harcosa nyugszik. A sírkövet Emma testvére állította.

A temető sírköveinek alakja összhangban van koruk sírkőállítási divatjaival. A feliratok  magyar és szlovák nyelvűek.  A temetőbe temetkeznek a szomszédos Bozita lakosai is.

 A temetőben nyugszik Bacskai Béla és családja. A festőművész sírját rendszeresen látogatják tisztelői. Nem túlzunk ha azt állítjuk, hogy ez sírhely a falut látogatók egyik „zarándokhelye”.  Itt nyugszik a festő bátyja, Bacskai Branabás, áldozópap, akinek 2000. június 5-én megtartott temetésén több százan vettek részt. A szertartást Eduard Kojnok, püspök vezette.

 Bacskai sírját fejszobor jelöli, amely Jaroslav Kubička, szobrászművész (Besztercebánya) alkotása …. leplezték le  Megkoszorúzása részét képezi a hagyományossá vált Bacskai emléknapnak, melyet évente megrendez az önkormányzat és a Csemadok Nógrádi Területi választmánya. A hűtőkamrával ellátott halottasház a temetődomb alsó részén épült fel. Több évtizedes várakozás és építkezés után 2004. január 10-én szentelték fel és adták át a rendeltetésének.