Bacskai Béla emlékház
Bacskai Béla háza
A település közepén, a főúttól néhány méternyire áll Bacskai Béla festőművész szülőháza, amely egyben a műterme is volt
A ház a festőművész váratlan halála után évtizedekig állami tulajdonban volt, állaga folyamatosan romlott. A helyi önkormányzat és a községi hivatal kezdeményezésére, némi alapítványi támogatással a 2010-es évek elején került a község tulajdonába. Az épület átvételekor Bacskai Béla hagyatékának addig nem ismert fényképei, rajzai, festményei is előkerültek, beleértve az általa használt festői eszközöket is. Megtalálható a házban egy kis nyomdája, s néhány olajfestménye is.
Az épület leginkább rongálódott részeit, kijavították, rendbe tették a környezetét. Helyiségeiben a losonci Nógrádi Múzeum és Galéria munkatársaival segítségével egy kiállítást hoztak létre, meghagyva a helyiségek eredeti berendezését.
A részben felújított emlékház 2013 novemberében nyílt meg, s azóta fogadja az érdeklődő látogatókat. A belépéshez a Községi Hivatalban kell jelentkezni.
A ház oldalsó falán található kétnyelvű, fekete márvány emléktáblát 1995. november 23-án leplezték le. Felirata: „Itt született és alkotott Bacskai Béla festőművész 1935 – 1980“ (ugyanez szlovák nyelven is). A Bacskai Béla meg nem élt 60. születésnapja alkalmából megrendezett ünnepség része volt a Szlovákiai magyar képzőművészet múltja és távlatai c. szeminárium is.
Bacskai Béla 1935. július 26-án született. Édesapja füleki vasmunkás volt, aki tüdőgyulladásban 1938-ban elhunyt. Az akkor hároméves Bélát és ötéves testvérét beteges édesanyjuk nevelte fel. A füleki Kovosmalt nemzeti vállalatban műlakatosnak és öntőmesternek tanult ki. Tanulmányait a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán folytatta, ahol neves művészek voltak a mesterei: Ladislav Čemicky, Ján Želibský, Vincent Hložník, Peter Matejka. Szoros barátság fűzte a Losoncon élő Szabó Gyulához, aki meghatározta művészi pályafutásának kezdeti időszakát. Ugyanekkor hatottak rá a jelentős posztimpresszionista festők, mint Paul Cézanne, Maurice Vlaminck és André Derain. Megragadta a gömöri és nógrádi táj, s fokozatosan ennek és az itt élő embereknek az ábrázolása került az érdeklődésének középpontjába.
Egész életét Nógrádban és Gömörben Persén, Guszonán és Egyházasbáston élte le. Kivételt csak azok a rövid időszakok képeznek, amelyeket művésztelepeken (pl. Salgótarján, Hajdúböszörmény) töltött el.
Munkásságának az 1980. november 7-i (Guszona) váratlan halála vetett véget. Kérésének megfelelően a helyi temetőben, a családi sírhelyen helyezték örök nyugalomra.
Legjelentősebb alkotásaiként az akvarelljeit tartják számon, melyeken a szülőföld iránti szeretetét, az egyedi meglátású, fényben és szélben vibráló dimbes-dombos tájat ábrázolta. Figyelemre méltó alkotásai a fametszetek (kis nyomdája látható az emlékházban) és olajfestmények is.
Művei pátoszmentesek, de érződik mögöttük a táj szülöttének, a gömöri ember életének a zajlása, lüktetése.” „Érzékeli és láttatja a táj líráját, drámai feszültségét. Síkok és görbék egyesítésével absztrahálja a természet valóságát.” – jellemezte munkásságát a losonci származású, Komáromban élő művészettörténész Farkas Veronika.