Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Persi temető

A községi temető

A település első írásos említése 1439-ből származik. Valószínű, hogy ebben az időszakban  alakították ki a község első temetőjét is. A jóval korábbi időszakból származó, kelta, avara és magyar sírokat az innen kb. 1 km-re lévő területen tárták fel.

A község a 16. században két részből (Alsó- és Felsőperse) állt. 1554 és 1593 között török fennhatóság alatt volt, egy fél évszázaddal később katonai harcok során, 1655-ben teljesen elpusztult és 1670-ben épült újjá. 1725-ben lett ismét önálló község.

 A 18 században a Koháry majd a Coburg család tulajdonába tartozott. A településnek 1828-ban 237 lakosa volt. Népessége a 20 század első évtizedében érte el a csúcsát, 1910-ben még 450 éltek a községben, de a lakosok száma azután fokozatosan csökkent, 2001-ben 195, 2011-ben 197 lakosa volt, melyből 33 vallotta magát szlováknak.

Az addig elhanyagolt temető területét 1965-ben társadalmi munkában kitisztították, bekerítették, s egy új halottasházat is építettek benne.

A  községi temető legrégebbi, a 19. század első feléből származó,  homokkőből készült sírkövei a temető északi, a főúttal szomszédos részén találhatóak. A szép keresztben végződő sírkövek  nagyobbik része  a föld alatt van. Feliratuk nehezen olvasható.  

A temető talán legnevesebb sírja alatt a Coburg család tagja nyugszik. Az alig látható feliratát a községi hivatal kezdeményezésére a füleki  Kovács Péter Garp, festőművész, grafikus tette láthatóvá.  A sírban T. Nagymálásy Mórász Ágost, Coburg herceg uradalmi tiszttartója, az1848-as szabadságharc egyik harcosa nyugszik. A sírkövet Emma testvére állította.

A temető sírköveinek alakja összhangban van koruk sírkőállítási divatjaival. A feliratok  magyar és szlovák nyelvűek.  A temetőbe temetkeznek a szomszédos Bozita lakosai is.

 A temetőben nyugszik Bacskai Béla és családja. A festőművész sírját rendszeresen látogatják tisztelői. Nem túlzunk ha azt állítjuk, hogy ez sírhely a falut látogatók egyik „zarándokhelye”.  Itt nyugszik a festő bátyja, Bacskai Branabás, áldozópap, akinek 2000. június 5-én megtartott temetésén több százan vettek részt. A szertartást Eduard Kojnok, püspök vezette.

 Bacskai sírját fejszobor jelöli, amely Jaroslav Kubička, szobrászművész (Besztercebánya) alkotása …. leplezték le  Megkoszorúzása részét képezi a hagyományossá vált Bacskai emléknapnak, melyet évente megrendez az önkormányzat és a Csemadok Nógrádi Területi választmánya. A hűtőkamrával ellátott halottasház a temetődomb alsó részén épült fel. Több évtizedes várakozás és építkezés után 2004. január 10-én szentelték fel és adták át a rendeltetésének.