Néprajz

Perse néprajzi érdekességei

Perse a magyarországi néprajzkutatás egyik első helyszíne volt. A palóckutatás úttörője, Reguly Antal (1819-1858) legjelentősebb hazai -nógrádi, gömöri-  etnográfiai gyűjtőútja alkalmával  1857 őszén Persén is járt. Feljegyzést készített itt a lakóházról és a palóc nagycsaládról: „Egy  hadbul egy házban laknak Szabó János testvér fiaival, továbbá egynek fia is házas, tehát 6 házas pár. Ezeken kívül csak egy figyermek. Egész házbeli had 15 személy, fő gazda János mint a legöregebbik, fő gazdasszony annak felesége, a többi ház cseléd.”  

Megfigyelte az akkor még a szobában lévő kemencét is: „Vagyon lakó szoba széles 2 1/2, hosszú 4 öl (4,75 x 7,60 m) agyaggal ki tapasztva, kemence tűzpad. A kemence eleje köre mialatt van a tűz,  felette a kémény  2 1/2  láb (75 cm) magosságra  kezdődik fonva és  agyaggal kitapasztva, a padláson téglából … Háló komora 7 öl hosszú, 2 1/2 öl széles 7 ágy 1 gyerekágy a fal körül, minden ágyhoz 2 láda 1 szekrény, minden ágy felett kis fogas poharakkal, a falon képek. A szalma zsákon két-három derekaly négy nyistes vászonbul, ludtollal tömve, vánkosok és dunyhák. A  szoba és a háló kamra közt a kis kamra  hol a konyhára szükséges dolgok. A  háló komra után kőkamra vas ajtóval, melyben a gabonát tartják, azután ló istálló, ökör istálló, tehén istálló, továbbá mellék épület, pajta szérűvel, rakodó, melyben szalmástul bele rakják a gabonát. Sertés és lud ól, 5 ló, 2 csikó, 4 ökör, 3 tehén, 3 borju, 3 öreg disznó, 6 malacz, 16 telelt lud, 20 liba, 12 öreg tyuk…”

   A XIX. század közepén még sok faház állt a Palócfölden, egy ilyen  lakóépületet a szomszédos  Kurtányban írt le Reguly: „ház fala, boronafa (hasított fa egy fa derekában kettő) ez jön zsilipbe ez meg a talpfába van. Aztán bevakolják, be meszelik, a falra jönnek a vízvezető gerendák, melyek a zsilipeket öszve tartják, ezekre jönnek a keresztgerendák, melyekre a stablaló deszkák, melyek ismét sárral betapasztatnak (3 ujjnyira) … A keresztgerenda végibe bele vésődnek a szarufák, melyek a födelet képezik és a kakas ülő fa által meg erősitetnek. A szarufákat léczel öszvefoglalják  és úgy jön reá a zsup (szalma) vagy cserép tégla vagy zsindel.” Zsilipelt szerkezetűek voltak a legrégibb tárolóbútorok, az ácsolt ládák, szúszékok is.

    A faházakat a század végére felváltották a vályogházak, de a gazdasági épületeket továbbra is fából  készítették. Ennek az ősi építésmódnak az emlékét Persén megőrizte egy hatalmas pajta. A XIX.  század végi, XX. sz. eleji lakóházak a környék falvaihoz hasonlóan a hosszú telkek  utcai végére épültek. Ma is vannak még többlakásos, egy fedél alatt, több családnak otthont adott házak. A  leggyakoribb alaprajzi tagolódás: szoba – konyha – kamrák, istállók. A külső megjelenés a tetőformákban különbözik, itt is megtalálható a vidékre jellemző deszkavértes vízvetős tető, a négylejtésű kontyos tető és a falazott oromfalas nyeregtető. Tetőfedésre az 1800-as évek végétől, már a környékbeli téglagyárak termékét, a jellegzetes hódfarkú cserepet használták.

A vízvetős tető deszkavértjét fűrészelt mintákkal, leggyakrabban kereszttel díszítették. A falazott oromfalat különböző szellőzőablakok, a rendszerint kétablakos utcai homlokzatot vakolatdíszek tették  változatossá.  A 100 évnél idősebb házakban akad még „mestergerenda” is, amely a ház hossztengelyében a mennyezetgerendákat támasztotta alá. (Böszörményi István)